Rólunk

Az intézményről

A Kicsi Bocs Családi Napközi 2011-ben nyitotta meg kapuit a kisgyermekek előtt és azóta is szünet nélkül működik. Barátságos, szép környezetben fogadjuk a piciket, egy csoportban, kis létszámmal (7 fő) két gondozóval. 

Napirendünk illeszkedik a gyerekek életkorához. Napi 4 étkezés, délelőttönként rendszeres foglalkozások: ének-zene, mese, bábozás, diavetítés, sok-sok vers, mondóka. Heti két tornafoglalkozás, kézműveskedés: gyurma, rajzolás, ragasztás, festés. Természetesen hagyunk időt a szabad játékra is bent és kint egyaránt. Napi 1 órát töltünk az udvaron, ha az időjárás engedi mindig kivisszük őket a friss levegőre. Ez fontos a számunkra. 

Közös alkalmakat is tartunk, megünnepeljük a szülinapokat, készülünk a Karácsonyra, Húsvétra, farsangozunk, együtt ünnepeljük az édesanyákat, minden évben mikulás ünnepséget tartunk. Tanév végén ballagással búcsúztatjuk el az óvodába készülő gyerekeket. Ezeken az alkalmakon a szülőket is vendégül látjuk. Ezen kívül kirándulni is elvisszük a gyerekeket közös szervezéssel. A nagyobbakat bábszínházba szoktuk vinni félévenként 3 alkalommal bérlet keretében. 


Magunkról


Józsáné Kárpáti Anna
Intézményvezető

Két gyermek édesanyja és egy kislány nagymamája vagyok. 25 éve dolgozom gyermekek között, 10 éve vezetem a Kicsi Bocs Családi Napközit.  


Czifráné Ildikó
Dajka

Szintén két gyermek édesanyja és már van két pici unokája is.  

Mindketten hivatásnak tekintjük a munkánkat és igyekszünk azt legjobb tudásunk szerint végezni. Szeretettel várunk minden kis érdeklődőt családi napközinkben.

Kicsi Bocs Családi Napközi
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el